Logikusnak tűnt, hogy nem teszem majd egykönnyen zsebre, amit a rendelői elvérzés után kapok Judittól. A páros látogatások lényege ugyanis éppen ebben rejlik: akció közben a mentor nem szól bele a történetbe, hagy érvényesülni, utána viszont aprólékosan kivesézi a látottakat. (Persze, úgy is fordíthatjuk, hogy a páros látogatás lényege az újonc minél nagyobb nyomás alá helyezése - nálam legalábbis tutira erről volt szó.)
Ekkora égés után normális, hogy nem éreztem magam a topon. Sőt. Visszagondolva egészen végletes elképzelések öltöttek alakot a fejemben, és nagyjából mind arról szóltak, hogy lám-lám milyen gyorsan kiderült, alkalmatlan vagyok a feladatra. A másik felem ezzel szemben egyáltalán nem gondolkodott, dühös volt és megalázott. „Pukkadjon meg a doktor úr!" - szerettem volna odakiáltani Juditnak, még mielőtt le kell nyelnem tőle az oktatói frázisokat, miszerint blabla ezt kellett volna, és blabala úgy kellett volna ésatöbbi. Én pontosan tudtam, mit hogyan kellett volna!!! - fogalmazódott meg bennem, és ezt bizonyára közöltem volna Judittal, de ő - ki tudja hányadszorra - ráérzett a helyzet lényegére.
„Milyen volt? Ja, és még mielőtt elfelejtem..." - mosolygott kihívóan - Milyen voltál?" Nem tudtam leplezni az érzéseimet, így az arcomról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy értetlenkedem a kérdésen. „Igen, ott voltam és láttalak" - folytatta mentorom. „De ennél most sokkal fontosabb, te hogyan látod a történetet."
„Klasszikus rémtörténet. A lelkes újonc ártatlanul besétál a medve barlangjába, aztán a medve nyammm, megeszi vacsorára. Nem. Még rosszabb. A medve megeszi desszertnek az újoncot a vacsora után, mert a vacsora az előttünk dühöngve kirohanó beteg személyében már megvolt. Nem bírom a medvéket" - tettem hozzá magyarázatképpen. „És nem bírom, hogy nem sikerült! Fogalmam sincs, miért nem tudtam megszólalni. Talán, mert sosem viselkedtek velem ilyen kegyetlenül."
„Kezdeti önértékelésnek nem is rossz" - bólintott Judit. „Javaslom higgadj le, míg az irodába érünk, hogy konstruktívabban át tudjuk beszélni a történteket. Persze, ha szükséged van rá, előtte szívesen elviszlek az állatkertbe."
/Hahaha. De Judit már csak ilyen volt. Nem kifejezetten érzelmes fajta. Én hozzá képest csöpögtem az érzelmektől és a teátrális mozzanatoktól. Levezetésként azt képzeltem, hogy a nyitott ablakon kihajolva végig üvöltöm az utat az iroda felé./
